KÍSÉRTETEK
A kísértetek a mai média kultúra állandó szereplői, nemcsak Halloween környékén. A leggyakoribb szörnyek között jegyezzük őket (emlékezzünk vissza: a felmérések szerint a ma élő emberek legalább egyharmada látott már egyet), és a legjobban értelmezett szörnyek is, még azon emberek körében is, akik keveset tudnak a tárgyról. Míg egyes szörnyek alapvető torzulásokon mentek keresztül az emberek képzeletében, mások viszont csak bizonyos, nagyon zárt körökben ismertek. Azt viszont majdnem mindenki tudja, hogy a kísértet egy halott ember szelleme, amely megjelenik az élőknek. Ezzel a magyarázattal nincs is semmi baj.
Azonban a kísértetek képe elég furcsán és töredékesen jelentkezik a köztudatban. Először is, vegyük az általános Halloween-kísértetet: fehér, formátlan, lepedőbe bújt paca, néha keze és lába is van, szeme helyén tátongó, fekete lyuk.A Halloween-kísértet egyetlen foglalatossága, hogy embereket riogasson, ezért a temetőkben kísért, vagy pedig düledezőházak ablakában jelenik meg, ahol egyébként is boszorkák, fekete macskák, vámpírok, múmiák és társaik laknak. Ez a képmás inkább a magukat kísértetnek tettető emberektől ered, nem pedig maguktól a kísértetektől, és nehéz őket másnak látni, mint akik valójában: lepedőbe bújt embereknek. A temetők és az elhagyatott házak pedig igazi melegágyai az álkísérteteknek, mert az igaziak nem látogatnak ide túl gyakran.
Másodszor, ott van a hollywoodi horrorfilmek és a ritka, kísértetről szóló tévéműsorok szellemábrázolásain alapuló kísértetimidzs. Ezek valóban befolyásolják az emberek kísértetképét, például a Szellemirtók című film sikere után mindenki azt kérdezte az észak-amerikai parapszichológusoktól, hányszor fogyasztották le őket a szellemek. (Szerencsére ez a szellemekkel való találkozások nem valós veszélye.) A filmekben és a tévében látható kísértetekkel az a baj, hogy az emberek, akik kitalálják őket, sokkal többet tudnak a szórakoztató iparról, mint a természetfelettiről, és ami a vásznon megjelenik, az nem más, mint egy producer vagy egy forgatókönyvíró víziója, a speciális effektek csúcstechnológiája, nem pedig valódi kísértetek ábrázolása.
Végül pedig létezik egy kevésbé pontosan meghatározott kísértetkép is a fennmaradt folkIórhagyományokban, amely az egész társadalmat átjárja. Vegyük például az eltűnt stoppos jól ismert, városi legendáját. Egy magányos autós észrevesz egy fiatal nőt, aki az út mentén áll, és várja, hogy valaki megálljon. A vezető fékez, felveszi a stoppost, aki mond egy közeli címet ugyanannak az útnak a mentén. Amikor odaérnek, a stoppos hirtelen eltűnik. A rémült autós nyomozni
kezd, és kideríti, a felvett utas pontosan úgy néz ki, mint az a lány, aki néhány éve ugyanazon a napon halt meg autóbalesetben, és akinek a kísértete minden évfordulón megpróbál stoppal hazajutni. A baleset természetesen ott történt, ahol a stoppos várakozott.
Akár városi legenda, akár nem, ennek a történetnek sok közös vonása van a valódi kísértetekről szóló beszámolókkal. Az eltűnt stoppos nem a pufók, fehér alak a Casper, a tréfás kísértetből, még kevésbé a speciális effektekért felelős tervezők által igen kedvelt, sötétben világító, zöld massza. A stoppos egészen az eltűnéséig úgy néz ki, és úgy is viselkedik, mint bármelyik ember. Ehhez hasonlóan a legtöbb valódi kí
sértet is élő embernek tűnik. Az első jelek, amelyekből arra következtethetünk, hogy valami nem stimmel, gyakran nem is feltűnőek: ruha, amelyet legfeljebb dédapáink viselhettek, vagy mozdulatok, tevékenységek, amelyek valami nem létező tárgyra irányulnak. Néhány esetben csak akkor válik világossá, hogy valami emberfeletti jelenséggel van dolgunk, ha a kísértet egyszer csak eltűnik vagy átsétál a falon.
Az eltűnt stoppos esetének számos más eleme is gyakran megtalálható a valódi kísértetélményekről szóló beszámolókban. Ilyen a váratlan és erőszakos halál motívuma. Mind a hagyományos folkIór, mind a modem kutatás a legtöbb kísértetszerű jelenséget az ehhez hasonló eseményekhez köti. A másik hasonlóság a térhez és az időhöz való viszony. A Halloween minden tévhitével ellentétben a kísértetek sokkal inkább ott jelennek meg, ahol éltek vagy meghaltak, nem pedig temetőkben riogatnak, és elég gyakran előfordul, hogy egy kísértet minden évben megjelenik a halálának évfordulóján.
Még egy hasonlóságot érdemes megjegyeznünk a legenda és a valóság között. Az eltűnt stoppos legendájának alakja egyáltalán nem ijesztő. Mindig ugyanazt a be nem fejezett utazást ismétli, mintha olyan álom csapdájába esett volna, amelyből nem tud felébredni. Manapság ez is igaz a kísértetek nagy részére. Bár a kísértetekkel való találkozás veszélyekkel is járhat, mégis a legtöbben szánalmat, nem pedig félelmet érdemelnek tőlünk.
AJÁNLOM AZ OLDALT
