TÜNDÉREK

Ebben a fejezetben talán még a szörnyetegek közön is a leg­érdekesebb és minden bizonnyal a legfurcsább lényekkel foglalkozunk. Erre azonban a mai, populáris kultúra adalé­kaiból nem lehet kóvetkeztetni. Ugyanis a modern, üres Hal­looween-kultúra őket torzítona el a legjobban valamennyi szörny közül.

A félreértés már magával az elnevezéssel kezdődik. A tün­dér angol megfelelője, a fairy vagy faery a fatare 'elbűvölni' latin igéből ered, amely egy tudatállapotot, helyzetet jelöl, valamint magát a bűbájt is. Ugyanez az eredete egy másik angol szónak, afaynek is, amely egyszerre jelent 'elbűvölt' és 'elbűvölő lényt'. Mi a tündér szót az utóbbi értelemben fog­juk használni. Mind a fay, mind.a faery a normann hódítás után került be az angol nyelvbe, ahol két régebbi szó, az elj és az elfhame szinonimájává vált.

Ugyanez a félreértés jellemzi kultúránk elképzelését arról, hogy miként néznek ki a tündérek, mert még modern formá­jukban is nagyon könnyen változtatnak alakot, így nem köny­nyű megállapítani, milyenek is valójában. Manapság a tündért legtöbbször apró, emberi lényként, többnyire nőként ábrá­zolják, helyes kis szárnyacskákkal. Könnyen felismerhető he­gyes füleiről, homlokán viselt kis antennáiról. A felszerelést tüllruha, alkalmanként varázspálca, tetején kis csillaggal egé­szíti ki.

A tündérek egy másik típusának az év másik szakában ér­kezik el a szezonja, mivel a tündérek az egyetlen olyan, hát­borzongató lények, akiknek sikerült kitörniük októberből, a szörnyek havából. Minden márciusban, Írországban megje­lenik egy manó, aki smaragdszínű ruhát visel, olyat, amilyet Viktória-korabeli munkások hordtak ünnepnapon, ezen­kívül pipázgat, lóherét szedeget, vagy pedig furcsa, arannyal teli fazék mellett hűsöl. Ha tovább forgatjuk az év kerekét, a manók egy másik változatával találkozunk, aki a Mikulás fel­ügyeIete mellett játékot készít az Északi-sarkon.

Az alacsony termeten, a régimódi ruhán és a csalafintasá­gon kívül nehéz bármi kapcsolatot találni a pillangószárnyú, fátyolba öltözött kislány, a köpcös ír manó és a karácsonyi -játékgyártó között. Akkor se kapnánk túl sok segítséget, ha modern társaikhoz fordulnánk, akik J. R. R. Tolkien fantá­ziájában születtek, és másolataik azóta is uralják a mai fantá­riajátékok iparát.

Középfölde bölcs és mágikus elfjei, robosztus manói, erős, ae buta trolljai, és kegyetlen orkjai mind-mind Tolkien élénk képzelőerejének termékei, de semmi közük a hagyományos röndérekhez. Viszont megjelenésüktől kezdve, több száz ha­snnló lényt inspiráltak a hozzájuk kapcsolódó fantáziaköny­vek és szerepjátékok világában. Mivel társadalmunkban je­lentős az átfedés a fantázia birodalma és bizonyos alternatív szubkultúrák között, ahova Tolkien alakjai nagymértékben beépültek, így sokaknak, akik igazából érdeklődnének a tün­dérvilág iránt, teljesen téves elgondolásaik vannak arról, mi­lyenek a tündérek, hogyan viselkednek, hogyan viszonyulnak az emberek világához.

Végeredményben tehát a tündérvilágot a tévhitek sűrű kö­de borítja, ami helyénvaló, ha azt nézzük, hogy a tündérek egyik tipikus bűvészmutatványa az, hogy felszívódnak a köd­ben. Úgy tűnik, ahhoz is bűvészmutatvány kell, hogy a köd­ben tájékozódni tudjunk, és valahogy kikeveredjünk belőle. Szerencsére, a nyugati mágikus hagyományok ehhez tudnak bizonyos támpontokat adni.